[INSPIRÁCIÓ]

Hungarikum a francia Teaching Businessek között – Interjú Marie-vel, a Yoga’s Elle alapítójával

Marie magyar-francia kettős állampolgárként Franciaországban élő mentoráltunk. Egy szuper példája annak, hogy online vállalkozóként megszűnnek a térbeli korlátok. Jóga oktatóként a célja az volt, hogy időben sokkal kötetlenebbül tudjon dolgozni, hogy esetlegesen egy költözés miatt ne kelljen feladnia a hivatását, és lemondania az addigi tanítványairól, akik a jóga óráit látogatták.

Online Teaching Businesst akart, amivel ő is megtapasztalhatja, milyen az, amikor a világ bármely pontján élő embereknek tud segíteni a szaktudásával. Marie vállalkozási ötletében nemcsak a jógaórák szerepeltek. A tanítványai visszajelzései alapján további piaci igényeket talált, amik mind-mind nagyszerű témák arra, hogy online tanfolyamot készíthessen belőlük.

El is indult a megvalósításban, ránk talált, és a mentorálásunk alatt önállóan felépítette a Yoga’s Elle Teaching Businessét. Voltak nehezebb pontok, amikor mások azt mondták neki: „de itt Franciaországban ez így nem fog működni, itt mások az emberek, mint Magyarországon…“, de nem hagyta magát. Megvívta a harcait, de mindig visszatért Önmagához.

Egy önismereti utazás, ahol mindig új kapuk nyílnak ki. Ahogyan épült fel a businesse, úgy nyílt meg Marie is, és úgy állt bele egyre magabiztosabban abba, aki, és amit képvisel. Erről az útról mesélt nekünk őszintén az interjúban.

Marie, kérlek mutatkozz be! Ki vagy és miben vagy szakértő?

Marie vagyok, 34 éves, jelenleg Franciaországban élek a párommal, szeretem a szabadságot, a sportot, a folyamatos fejlődést, a francia borokat és az egyensúlyt az életemben.

Naliní Női jóga oktató vagyok. Budapesten végeztem el a tanfolyamot, emellett pedig elvégeztem az Árnyvilág Tarot tanfolyamot, így sokat dolgozom a kártyákkal is. Hat éve foglalkozom önismerettel.

Összeépítettem az ismereteimet, és így segítek azoknak a nőknek, akik hozzám fordulnak. Több témával is foglalkozom: stressz, önbizalom probléma, párkapcsolat, női betegségek (endometriózis, mióma, ciszta), meddőség.

Mivel foglalkozik a vállalkozásod/Teaching Businessed?

Yoga’s Elle márkanév alatt fut az online vállalkozásom. Különböző tanfolyamokon keresztül segítek a nőknek, hogy megéljék nőiességüket és, hogy jobban elfogadják azt, ha esetleg elakadtak.

Mi a küldetésed, a víziód, amit megálmodtál magadnak?

  • Nagyon sokáig nem szerettem,

    amit a tükörben láttam és nehezen éltem meg a nőiességemet. Küldetésem segíteni azoknak a nőknek, akik ugyanezt érzik, hogy megtalálják az egyensúlyt az életükben, hogy elfogadják önmagukat, és hogy merjenek élni, nem csak túlélni.

Mit szeretnél átadni a történeted bemutatásán keresztül azoknak, akik olvassák ezt az interjút?

Azt, hogy ha hiszel valamiben, akkor bármi lehetséges. Keményen kell dolgozni, ezt nem lehet megspórolni, de az élet, a sors a jó embereket fogja melléd sodorni.

Mi a 2019-es év legnagyobb sikere számodra, ami inspiráló lehet az olvasók számára is?

Hogy még inkább kinyíltam, megnyíltam, sokkal magabiztosabb lettem. Hogy hála a ti módszereteknek rengeteg időt, energiát és pénzt!!! spóroltam meg, mertem hinni, megtanultam saját magam felépíteni önmagamat, a honlapomat (tudom, ha valahol bibi van, akkor hol kell keresni, mit kell tenni).

Megtanultam nem feladni.

Mielőtt találkoztál velünk, hogyan teltek a mindennapjaid, és mi volt a legnagyobb problémád, amivel szembenéztél?

Rengeteg ötlet volt a fejemben. Tudtam, hogy amit az évek során összeszedtem, azt mindenképpen szeretném átadni. De nem tudtam részekre lebontani.

  • A legnagyobb problémám pedig az volt,

    hogy imádom amit csinálok, de a párom sokat mozog a szakmája miatt, így tudtam, hogy nekem valahogy úgy kell felépítenem a karrieremet, hogy tudjam követni, ha menni kell. Nem tudtam hogyan neki állni, tudtam, hogy mit akarok, de csak ültem, hogy oké, akkor most hogyan tovább.

Vissza tudsz emlékezni egy konkrét eseményre, felismerésre, arra az igazi mélypontra, ami által megszületett benned az elhatározás: Ez nem mehet így tovább, változtatnom kell!?

Ültem a kanapén, hétfő este volt, és a Pirner Almával készített esettanulmányotokat hallgattam, hogy miként jutott el a mentorálásotok által oda, ahol most tart az Absolutely Woman-nel. Almát már korábbról ismertem, személy szerint is nagyon szeretem őt és tisztelem.

Az online oktatói és tanácsadói vállalkozásáról készített esettanulmányotokban mesélt a szabadságról, és hogy mindenkinek (köztük nekem is), tud segíteni, nincs helyhez kötve.

Annyira szerettem volna „ő“ lenni, láttam a honlapját, és arra gondoltam, egyedül nem fog menni, próbáltam kitalálni, mit hogyan lehetne, de baromi bonyolultnak tűnt. Mire megtaláltam a szerintem jó választ egy kérdésre, addigra ott volt a következő. Elkeseredtem, és nem sokat aludtam abban az időszakban.

És persze a szokásos kis mumus is duruzsolt a fejemben: mi van, ha nem fog sikerülni, ha elakadok, kihez fogok fordulni?

Elfáradtam a sok próbálkozásban. Van az a pillanat, amikor tudni kell segítséget kérni. Nekem ekkor jött el. Ahogy láttam, hogy Alma mit épített fel a segítségetekkel, úgy gondoltam, nekem is rátok van szükségem.

Voltak személyes hátráltató tényezőid, amik ellenére belevágtál a Teaching Businessed megvalósításába?

  • Igen, volt egy. A pénz.

    Akkor nem volt munkám, és nem tudtam hogyan fogom megoldani, de úgy voltam vele, belevágok, lesz, ami lesz.

Mi volt a legnagyobb nehézség, amivel szembe kellett nézned az elképzelésed megvalósítása során?

A maximalizmusom (ami társult egyfajta félelemmel) és a szétszórtságom. Hogy annyira szeretem, amit csinálok, hogy mindent egyszerre akartam, és mindent nagyon jól. Az első tanfolyamomba bele is csömörlöttem (ha ez a jó szó), mert annyira sokszor néztem át, annyira sokszor vettem fel újra, hogy jaj, de ezt is bele tenném meg azt is.  Annyira nagyon jól akartam, hogy még el sem indítottam.

  • Az első és legfontosabb dolog, amit meg kellett tanulnom,

    hogy nincs tökéletes időpont az elindításhoz, meg aztán lehet út közben is fejlődni.

  • A második pedig az,

    hogy 6 év szakértelmet nem lehet 20 percben ledarálni. Priorizálnom kellett, egy tanfolyam, egy megoldás.

Marie felismerte, hogy egy Teaching Business felépítésének nincs egy “-tól -ig” határa. Ez nem egy olyan terület, amit egyszer elkészítesz és készen van. Folyamatosan fejlődik úgy, ahogy te, mint szakértő is fejlődsz. El kell kezdeni azzal, amivel már rendelkezel, és közben majd tudod bővíteni, de ha mindig a tökéletes állapotot várod a publikáláshoz, sosem fog megismerni a világ.

Amikor nehézségekkel nézünk szembe, mindig van egy belső hang, ami azt súgja, Add fel… mert:

  • Nem vagy hiteles.
  • Nem vagy szakértő.
  • Nem vagy erre képes.
  • Az emberek számára nem érték a tudás, ami a birtokodban van.
  • Stb.

Számodra mi volt az a dolog, ami miatt esetleg majdnem feladtad a célodat?

Azt hiszem, ilyenem nem volt, mindig továbbmentem. Valahogy annyira sokáig voltam a: metró-munka-alvás hármasában, hogy tudtam, ha nem sikerül, akkor vissza kell mennem a multicégek világába, és mindaz, amit megtanultam, elvégeztem képzést a kukában landol.

Elvesztem azt, amit a legjobban szeretek az életemben, a szabadságomat. Kaptam egy lehetőséget, hogy kilépjek a rutinból, az a minimum, hogy beleteszek apait-anyait. Tudtam, hogy sosem fogom feladni, de nem is adtam magamnak fix határidőt, hogy márpeddig ekkorra készen kell lenned, csak menni akartam a tanfolyammal és magammal, az érzéseimmel.

Tanácsolnál bármit az akkori ÉNednek?

Voltak nehezebb pontok ez tény, amikor mások azt mondták: „de itt Franciaországban ez így nem fog működni, itt mások az emberek, mint Magyarországon…“

  • Akkor mindig elkullogtam, lehajtott fejjel, hogy de akkor mit tegyek.

    Köszönhetően nektek én egy másodpercig sem kételkedtem abban, hogy, amit tudok az hasznos. Így vagyok profi, így építettem fel a dolgokat, ez vagyok Én, ha nem ezt adom, akkor hazudok, ha hazudok, akkor nem tudom a maximumot bele tenni. Megvívtam a harcaimat, de mindig visszatértem Önmagamhoz, ahhoz, aki vagyok, amit képviselek.

Az akkori énemnek talán azt tanácsolnám, hogy sose feledd a legfontosabbat: a szívedet, az súgja a helyes utat, mindig arra kell menni, amerre a szív vezet.

Hogyan tudtunk téged támogatni a megvalósítás során?

Sok mindennel. A profizmus, a kedvesség, a nyugtató hang a videóitokban, az hogy mindig mindenre volt egy B megoldás, hogy mindenre volt válasz, a pozitivizmus, az optimizmus. És, hogy a mai napig itt vagytok mellettem.

Hogy ez nem arról szól, hogy na, jól van fizetett, megcsinálta, szevasz, hanem itt vagytok utána is, és, tudom, hogy 10 év múlva is kérdezhetek, akkor is itt lesztek. Mentorok vagytok, az én mentoraim.

Hogyan nézett ki a megvalósítás időszaka? 1 mondatban hogyan jellemeznéd? 🙂

Egy önismereti utazás, mindig új kapuk nyíltak ki. Ahogyan épült fel a businessem, úgy nyíltam meg én is, és úgy álltam bele egyre magabiztosabban abba, aki vagyok, amit képviselek. Nagyon élveztem az egész munkát, még a Karib-tengeri szobámból is dolgozhattam, haladtam, nem kellett megállnom, nem voltam helyhez kötve.

Hol tartasz most a Teaching Businesseddel?

Felépítettem, publikáltam, minden “készen van.” 🙂 Most éppen egy kampányt folytatok, és a jövő év elején fogok elindítani további két online tanfolyamot.

Vannak már számokkal vagy visszajelzésekben mérhető sikerek? Ha igen, mik ezek?

Van. 🙂 Nemrég publikáltam csak a Yoga’s Elle-t, de már vannak sikerek. 7 nap alatt 50 embert szerettem volna a privát csoportomba. Mondom, ha 50 emberrel el tudom kezdeni a közös munkát, úgy, hogy alig ismernek, nagyon boldog leszek. Meg lett az 50 ember.

Mik azok a dolgok, amik miatt belevágtál a megvalósításba, és már most tapasztalod őket az életedben?

Van egy gyönyörű logóm, amit egyénileg terveztettem, van saját arculata a márkámnak. Egy csodálatos weboldalam, amivel képviselhetem mindazt, aki vagyok. Folyamatosan épül a közösségem, akiket így már helytől és időtől függetlenül tudok mentorálni, tanítani. Nyugodtan alszom, mert olyan segítők vesznek körül (mentorok, lett ügyvédem is a jogi dolgok miatt). És persze ott vannak az automatizmusok, amiket sikeresen felépítettem, és helyettem dolgoznak.

Mit gondolsz, mi a sikeres Teaching Businessek felépítésének titka?

  • Bízni kell magadban,

    abban aki vagy, abban, amit képviselsz, és meg kell tanulni egy dologra koncentrálni.

Útravaló üzenet az olvasóknak? 🙂

Már az elején, amikor megismertem Daniellát és Pétert tudtam, hogy a legjobb helyre kerültem. Nagyon jól esett, hogy végig bíztak a projektemben. Érzékeny lélekként néha elpityeredek, hogy mennyire szép, és mennyi mindent tettem le az asztalra.

  • Merni kell álmodni és belevágni. Nincs mit veszíteni.

    Ha szereted a szabadságot, és van benned annyi önerő, hogy seggbe billentsd magad, amikor kell, akkor menni kell előre. Nem félni kérdezni, képezni magad, és tudni, hogy az olcsó megoldás, szinte soha nem a jó megoldás.

Komolyan kell dolgozni, de élvezni is kell az utazást.

Nyugalmat, profizmust, megbizhatóságot, nyugodt éjszakákat kaptam Danielláék mentorálásától. Azért ajánlom őket, mert minden, ismétlem minden kérdésemre kaptam választ, mert rengeteg időt spóroltam meg, és mert hittek bennem végig. Úgy éreztem az én álmom, az ő álmuk is, és hogy nem vagyok egyedül.

Marie, hálásak vagyunk, hogy minket választottál mentoraidnak, és nagyon szépen köszönjük neked, hogy vállaltad az interjút, és a történeteden keresztül közösen inspirálni tudunk másokat is arra, hogy merjenek a megvalósítás útjára lépni, hiszen az idő nem vár! Biztosak vagyunk benne, hogy a most induló tanfolyamaidnak óriási sikere lesz, hiszen egy teljesen specifikus témában nyújtasz szenvedéllyel segítséget!

Oszd meg velünk gondolataidat!

Bízunk benne, hogy hasznosnak találtad az interjút. Kíváncsiak vagyunk a véleményedre és arra, mi volt számodra a legnagyobb tanulság? Oszd meg velünk lent, a hozzászólás részben, és bátran tedd fel a kérdéseidet is, ha vannak!

Személyesen mi fogunk válaszolni rá! 🙂

0 hozzászólás

Szólj hozzá a bejegyzéshez! Érdekel a véleményed!

A "Hozzászólás küldése" gombra kattintással elfogadod az Adatkezelési Tájékoztatót!
.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük